Foglaljon online a legjobb árakon
Árkalkuláció / Foglalás Ajánlatkérés
Mátyás hotel
gyerekbarát szálloda, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt kedveznek

Gyerekbarát szálloda – mit is takar pontosan ez a kifejezés?

Az éves üdülés vagy nyaralás során mindenkinek fontos tényező a döntés meghozatalához, hogy melyek azok a szolgáltatások, amik a család és legfőképpen a gyerekek kényelmét szolgálják. Hiszen, ha egy szállodában a gyerekek jól szórakoznak, le tudják kötni magukat, akkor a szülők pihenése is előtérbe kerülhet. Ezért is fontos nálunk a Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotelben, hogy az alap szállodai szolgáltatások mellett folyamatosan figyelmet fordítsunk a gyerekek kényelmére, szórakozására korosztálytól függetlenül. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsuk a szülők számára, hogy az otthoni légkört megteremthessük úgy, hogy kiegészítve saját szolgáltatásainkkal levegyük a hétköznapok terheit a vállukról. Egy gyerekbarát szállás, ha küldetését komolyan veszi, és valóban a gyerekekre is kiemelt figyelmet fordít, azonnal egyben családbarát hotel szerepét is betölti, hiszen hitvallásunk szerint e kettő nem létezik egymás nélkül.

 

Mi az a plusz, amit a Mátyás Király Hotel biztosít a családok számára és miért is gyerekbarát szállás?

Azok, akik gyerekekkel üdülnek tudják a legjobban, hogy milyen nehéz is az, hogy még otthon a készülődésnél minden a bőröndbe kerüljön, és ekkor döbben rá mindenki, hogy nincs az a nagy autó, ami ne telne meg ilyenkor.
Ezen a problémán is próbálunk segíteni, hiszen mint gyerekbarát hotel számos olyan eszközzel rendelkezünk, amit felesleges otthonról magával hozni vendégeinknek. A szobákba előzetes igényfelmérés alapján pótágyat, gyerekágyat, pelenkázót, kiskádat, fellépőt, bilit, wc szűkítőt készítünk be, így az alvás és fürdetés oldala már biztosított is anélkül, hogy bármit hozni kellett volna (természetesen a kedvenc kis alvókán vagy játékon kívül ). Szobáink kialakítása során igyekeztünk minden családi létszámra berendezkedni, így biztosított az igényeknek megfelelő szobaválasztás is. Alap szobatípusunk kétágyas elhelyezéssel vehető igénybe, de mint családbarát hotel akár két pótágy vagy kiságy elhelyezését is meg tudjuk oldani. A pótágyakat 14 éves kor felett már nem ajánljuk, de rendelkezünk háromágyas és emeletes ágyas szobákkal is, melyek szintén tovább bővíthetők egy pótággyal vagy kisággyal. Nagyobb gyermekekkel érkezők számára családi apartmanjaink is foglalhatóak, ahol két külön légterű szoba található, bár ezen szobatípusok korlátozott számban állnak csak rendelkezésre. Családi, három- és emeletes ágyas szobáink légkondicionáltak, kétágyas szobáink egy része szintén megtalálható klímával felszerelt változatban is.

Külön kialakításra került egy Baba-mama konyha, mely elsősorban a pici babákkal érkezők számára jelent segítséget a napi többszöri étkezés megoldásában.

 

Gyerek a’la carte étlap fantázianevekkel

Családbarát éttermünkben a svédasztalos kínálat összeállításában természetesen mindig szerepelnek a gyerekek számára is megfelelő és kedvelt ételek. Az étkezési idők között sem feledkezünk meg a mindig éhes gyerekszájakról, hiszen ezért is vagyunk gyerekbarát hotel. Külön gyermekek részére összeállított a’la carte étlapunkban mindenki megtalálhatja kedvenc ételét és mesehősét. Hiszen mi is lehetne finomabb, mint pl. „Holle anyó párnácskái” (rántott sajt vegyes körettel) vagy egy Törppicur ebédje (borsófőzelék rántott párizsival), hogy „Tigris banános nyaflatyáról” (banán vanília fagyival, tejszínhabbal) ne is beszéljünk.

 

gyerekbarát szállás nagy családosoknak is

Gyerekbarát éttermünk

 

Az étteremben természetesen ezek a fogások egy külön gyerekek részére kialakított gyerekétterem részben is elfogyaszthatóak. Kisszék, nagyszék, magasító, etetőszék, partedli (előke), műanyag étkészlet, foglalkoztató füzetek, mind- mind azt szolgálják, hogy kényelmesen fogyasszák el a gyerekek a finomabbnál finomabb falatokat, és közben a szülőnek is legyen esélye hódolni a kulináris élvezeteknek. 

 

Játék és pancsolás biztonságosan

De mindezen gyerekbarát szolgáltatás eltörpül egy gyerek szemében, ha nincs elég lehetőség a kikapcsolódásra, játékra és természetesen pancsolásra. Fontosnak tartottuk, hogy a wellness, a fürdőzés területén is kedvezzünk minden korosztálynak, és már, mint gyerekbarát wellness hotel is kitűnjünk a szállodák sokaságából. A legkisebb korosztály részére már évekkel ezelőtt megépítettük gyerekmedencénket, mely akkor még csak a kicsik számára biztosította az önfeledt hancúrozást. Az utóbbi évek beruházásainak hála, megépült úszómedencénk, mely immáron a nagyobbak és természetesen a felnőtt úszni vágyók részére is kitűnő kikapcsolódást jelent. A nyári (májustól szeptemberig) időszakban pedig a legnagyobb szórakozás a kültéri strandmedence biztosítja, mely 2020-ban már modern és még kellemesebb külsővel várja a napozni, játszani, ugrálni vágyó vendégeit.  A trambulinok, szabadtéri játékok sokasága révén a gyerekek egész nap élvezhetik egy figyelmes gyerekbarát szállás nyújtotta strandolás minden velejáróját, és még az elmaradhatatlan lángos, hamburger és főtt kukorica is csak egy pár lépésre van a strandbüfében, hogy a jégkrémről vagy a limonádéról már ne is beszéljünk. Szerintünk ez mind elengedhetetlen egy családbarát és gyerekbarát wellness hotel képéhez, és így bizton állíthatjuk, hogy mosolygós vendégarcok vesznek körül bennünket.


minden ami egy gyerekbarát szálloda része

Beltéri gyerekmedencénk


De mit is érne egy gyerekbarát hotel játékok nélkül? Hiszen a játék minden ember számára az önfeledt szórakozás velejárója. Ezt mi is tudjuk és folyamatosan azon tüsténkedünk, hogy a legjobb kikapcsolódási lehetőséget teremtsük meg egy családbarát üdülés megvalósításához. Jó idő esetén a szabadban, természetes környezetben a legkellemesebb tartózkodni, így a szállodánk előtti parkot úgy alakítottuk át, hogy ki-ki kedvének megfelelően tölthesse szabadidejét. A passzív pihenést kedvelők a fák árnyékai alatt olvashatnak, vagy éppen figyelemmel kísérhetik a gyerekeket, amíg azok játszadoznak. Játszóterünkön csúszda, hinták, mókuskerék, libikóka, homokozó, babaház és ügyességi játékok biztosítják a gyerekek számára oly fontos mozgást és szórakozást. Nyáron mindez egy minigolf pályával egészül ki, ahol a család minden tagja kipróbálhatja ügyességét vagy sokszor inkább szerencséjét. A parkban található még lábtengópálya, minifoci, de különböző ütős játékok is megtalálhatóak kínálatunkban.

A szálloda földszintjén kialakított játszószobában rossz idő esetén sem maradnak elfoglaltság nélkül a gyerekek, hiszen számos játék, kisház, babák, építő, terepasztal várja, hogy játszanak velük. A nagyobbak részére külön X-box szoba, csocsó, biliárdasztal és számos társasjáték kínálja az élményekkel teli időtöltést. Az önfeledt szórakozás során pedig, bárunkban limonádé (óriás szívószállal), alkoholmentes koktélok és frissítők, vagy akár éhségűző falatok kínálnak kulináris élvezeteket.

Ünnepi és nyári időszakokban külön gyerek és családi programokkal várjuk vendégeinket, Miki-mini party (animációs gyerekdiscó), bábelőadás, lufibohóc, népi játékok, animációs foglalkozások, közös süteménykészítés mind-mind azt hivatottak jelezni, hogy Ön jó helyen jár, hiszen ez nemcsak egy gyerekbarát szálloda, hanem egy családbarát hotel is, mert mint az hirdetjük ez az a hely
„ahol a Vendég a Fenség és az Apród az Úr!”


vissza a többi cikkhez
Címkék

Ajánlatok

  • Megújult külsővel nyit strandmedencénk!

    Tájékoztatás!

    Kültéri úszómedencénk várható nyitási ideje: 2024. április 29.

    részletek
  • Élvezze vendégszeretetünket!

    1 éjszakás kikapcsolódás

    Félpanziós ellátás, gyógy-és wellness részleg használat!

    részletek
  • Wellness, Pihenés, Kikapcsolódás

    3 napos kiruccanás

    Kényeztető üdülés félpanziós ellátással, ajándék levesebéddel!

    részletek
  • Testi-lelki kikapcsolódás, kulináris élvezet!

    Szoboszlói Pihenés

    Félpanziós ellátás, gyógy-és wellness részleg használat!

    részletek
  • Szállodán belüli NEAK által támogatott kezelések!

    Kedvezményes gyógyüdülés

    Kellemes gyógyvíz, bőséges svédasztalos ellátás!

    részletek
  • Ajándékutalvány

    Ajándékozzon élményt szeretteinek!

    Személyre szóló ajándékötleteink

    részletek